Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Cs. B. Itthon

Balesetben veszthette életét a gyáli R. Patrik

Szerencsétlen baleset áldozata lehetett az elsődleges szakértői megállapítások szerint R. Patrik, aki április 12-én Gyálon tűnt el – tudta meg a hvg.hu rendőrségi forrásból. A fiatalembert utoljára egy ukrán kamionos társaságában látták, ezért felvetődött az is, hogy esetleg megölték.

Cs. B. Itthon

Fényszórózva traffipaxozó rendőrök ellen indult fegyelmi

Fegyelmi eljárást rendeltek el a május első hétvégéjén Szadánál este felkapcsolt fényszóróval sebességmérést végző rendőrök ellen – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a hvg.hu-val. Megjegyezték, az eljárás során vizsgálják azt is, hogy a tompított fényszóró működése veszélyeztette e közlekedésben részt vevő járművezetőket.

hvg.hu Itthon

Sapkában, csuklyában sétálva buktak le a rablók

Sapkában, csuklyában és szövetkesztyűben gyalogoltak a vasúti síneken egy rablás után a tettesek, ez buktatta le őket. A velük szemben indult nyomozást vádemelési javaslattal fejezték be a nagykátai nyomozók. Megállapították, a két férfi Tápiószelén és Tápiógyörgyén idős nők sérelmére követtek el rablásokat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Cs. B. Itthon

Meggyilkoltak egy házaspárt Százhalombattán

Megöltek egy házaspárt a Pest megyei Százhalombattán – tudta meg a hvg.hu. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság értesülésünket megerősítve közölte: valószínűleg nem rablógyilkosság történt, az üggyel kapcsolatban egy 21 éves férfit keresnek a rendőrök.

Cs. B. Itthon

Elsodort egy rendőr egy terhes nőt Dabason

Nem volt szerencséje a dabasi rendőröknek szeptember 3-án: egyikük elsodort egy terhes nőt, majd a kapitányságról megszökött egy fogvatartott – tudta meg a hvg.hu. Értesüléseinket megerősítette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megjegyezve, hogy mindkét esetet vizsgálják. A rendőröktől előállítás közben megszökött fiatalkorút másnap kapták el – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla.

Csikász Brigitta Itthon

Bűnözőktől is sápot szedtek a zsebre bírságoló autópálya-rendőrök

Üzemanyag-lopásokat, gépkocsi-feltöréseket és trükkös lopásokat követtek el a sértettek figyelmét „itt a piros hol a piros” szerencsejátéknak álcázott csalással elterelve azok a Kelet-európai bűnözők, akiknek ténykedése felett bizonyos összegekért szemet hunytak az egy hete meggyanúsított dabasi autópálya-rendőrök – osztotta meg a Pest Megyei főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla a hvg.hu-val a nyomozás új fejleményeit.

MTI Autó

Ketten meghaltak egy Újhartyán közeli balesetben

Két ember meghalt, amikor autójuk egy másik személyautóval ütközött vasárnap délután a Pest megyei Újhartyán térségében. A környéken félpályás zárás van érvényben – közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség.

hvg.hu Autó

Nem árulja el a rendőrség, nagyüzemben fogdossák-e a gyorshajtókat

Minden traffipaxot munkába állítottak a Pest megyei Rendőr-főkapitányságon (PMRFK) – tudta meg a hvg.hu rendőrségi forrásból. Hogy miért van erre szükség, nem tudni, mert a rendőrség a hvg.hu által megküldött kérdésekre nem válaszolt. Pedig a testület rendszeresen tart nagy sebességmérési akciókat a száguldozók kiszűrésére, és azokat nyilvánosságra is szokta hozni.

Cs. B. Itthon

Meglopták a Pest megyei autópálya-rendőröket

Többek között rendőrautók gumiabroncsait lopták el betörők a Szigetszentmiklósi Autópálya Mérnökség raktárából – erősítette meg a hvg.hu információját Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője. A kár mintegy hárommillió forint.

hvg.hu Itthon

Két TEK-es autó ütközött: Hírzárlat!

Három héttel azután, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) két szolgálati autója egy akció közben összeütközött Dunakeszin a Tescónál, a történteket a rendőrség legszívesebben eltitkolná – ez derült ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal folytatott levelezésünkből. A baleset pontos okát többszöri kérésre sem árulták el.

Cs. B. Itthon

Lebuktak a saját zsebre bírságoló rendőrök

Még a kilométerórát is megbuherálták, saját pénzből tankoltak, csak hogy ne tűnjön fel, hogy magán célra használják a rendőrautót - derült ki az M5-ös autópálya rendőreiről, akik zsebre bírságoltak, de megbuktak. Két egyenruhással szemben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása miatt folytat eljárást – közölték a hvg.hu-val. Nyomoznak az esetet megtudó, de felettesének nem jelentő rendőr ellen, és azzal a kollégájával szemben is, aki hamis helyszíni bírság nyomtatványokat töltött ki.

MTI Itthon

Meghalt a Tápiószelén bántalmazott kétéves gyermek

Meghalt pénteken éjjel a gyanú szerint súlyosan bántalmazott kétéves kislány, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a honlapján.

1 2 3
Trump mellett Zelenszkij és Macron is részt vesznek Ferenc pápa temetésén

Trump mellett Zelenszkij és Macron is részt vesznek Ferenc pápa temetésén

Találgatják, ki lehet Ferenc pápa utódja, és Erdő Péter neve rendre előkerül

Találgatják, ki lehet Ferenc pápa utódja, és Erdő Péter neve rendre előkerül

A pápa utolsó találkozója előrevetítette, hogy milyen lehet a világ nélküle

A pápa utolsó találkozója előrevetítette, hogy milyen lehet a világ nélküle

Maurizio Gucci gyilkosa rálőtt a saját fiára, majd megpróbálta megölni magát

Maurizio Gucci gyilkosa rálőtt a saját fiára, majd megpróbálta megölni magát

Putyin hajlandó lenne közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukránokkal

Putyin hajlandó lenne közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukránokkal

A keddi tüntetés előtt kisokost adott ki a rendőrség arról, hogyan kell viselkedni

A keddi tüntetés előtt kisokost adott ki a rendőrség arról, hogyan kell viselkedni

Az Ipoly árterében kapták lencsevégre a jóízűen falatozó halászsast – videó

Az Ipoly árterében kapták lencsevégre a jóízűen falatozó halászsast – videó

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre

Az amerikai közmédia szerint már keresik Hegseth utódát, a Fehér Ház azonban tagad

Az amerikai közmédia szerint már keresik Hegseth utódát, a Fehér Ház azonban tagad

A címlapról ajánljuk